Jelmezbál az óvodában.


Ismét elérkeztünk – a gyermekek által talán legjobban várt – óvodai rendezvényhez, a jelmezbálhoz. Már hetekkel korábban tervezgették, hogy ki milyen jelmezbe fog bújni ezen a napon, ki mennyire tudja magát úgy elmaszkírozni, hogy még a társai is alig ismerjenek rá. Már reggel jelmezben érkeztek a gyermekek az óvodába. A közös program a tornateremben kezdődött ahol az óvoda összes kisgyereke felvonulhatott és megmutathatta jelmezét. Az idei évben is sok kislány öltözött tündérnek, hercegnőnek, királynőnek, volt nagyon sok balerina és természetesen az idén sem hiányozhatott a Jégvarázs című meséből Anna és Elsa sem. A fiúk közül sokan öltöztek be Pókembernek, voltak kiskutyák, sárkányok, LEGO ember, focista, stb. A csoportok egyenként mutatták meg, hogy milyen kis verssel vagy énekkel készültek erre a napra.

A rövid bemutató után közös tánc és éneklés következett.

A csoportszobába visszatérve mókás és ügyességi játékok szórakoztatták a gyermekeket. Közben persze a tánc és a falatozgatás sem maradhatott el.  Természetesen, amelyik szülő kérte fénykép is készült gyermekéről.

A gyermekek – főleg a kiscsoportosok- a délelőtt végére elfáradtak, de azt hiszem mindenki maradandó élménnyel lett gazdagabb.

Bécsiné Ruzsa Krisztina
óvodapedagógus