Éltető Balaton-felvidékért Egyesület évzáró rendezvény – 2017.11.16.


Éltető Balaton-felvidékért Egyesület évzáró rendezvény – 2017.11.16.

 

Szeretettel köszöntünk minden kedves vendégünket, akik megtiszteltek bennünket azzal, hogy részt vesznek ünnepi taggyűlésünkön, évzáró rendezvényünkön.

 

A mai nap újra megállunk kicsit, közösen ünnepeljük eredményeinket és kitekintünk a jövő évre. A köszöntők után évzáró taggyűlés lesz, amelyen újabb tagfelvételekről is dönt az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület. Az évzáró taggyűlés végén 7 új védjegyest avatunk, amivel 99-re nő a Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék védjegyesek száma.

Rendhagyó taggyűlés ez a mai, mert egyben évzáró rendezvénye is az Egyesületnek, amelyre hagyományosan minden évben meghívásra kerülnek a szakmai koordinálást segítő vezető intézmények, hivatalok és a partner szakmai szervezetek képviselőit is. Őket külön is köszöntjük és fel is soroljuk, hogy tagjaink is tudják, hogy ők is velünk vannak, ha esetleg szeretnének valamelyikükkel személyesen is egyeztetni.

Örülünk, hogy vendégeink között köszönthetjük majd dr. Kovács Zoltán, Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkár Urat, aki jelezte, hogy kicsit később fog csatlakozni hozzánk. Fenyvesi Zoltánt a Veszprém Megyei Közgyűlésének Alelnökét, Detre Miklóst, a Magyar Államkincstár Horizontális Feladatok Végrehajtásáért Felelős Igazgatóság Igazgatóját Zsán Klucsó Klaudiát a Miniszterelnökség Agrár Vidékfejlesztésért felelős Államtitkársága EMVA Stratégiai Főosztályának Vidékfejlesztési Osztályvezetőjét, Farkasdy Károlyt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Veszprém Megyei Igazgatóját, Lencsés Tamarát a Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt vezető szakértőjét.

Köszöntjük Egyesületünk  szakmai partnerszervezeteinek képviselőit: a Veszprém Megyei Önkormányzattól, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózattól, a Magyar Vidék Minősége Védjegy Egyesület, a Balatoni Szövetségtől, a Balatoni Turizmus Szövetségtől, a Pannon Egyetemtől, a Bakony-Balaton Térségi TDM-től, a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökségtől, a Balaton-fejlesztési Nemzeti Parktól, a Helyben a Helyiért Vidékfejlesztési Egyesülettől, a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesülettől, a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesülettől, a Hévíz-Balaton Hévíz-Balaton-Zalai Dombhátak LEADER Egyesülettől, Creatív Team Alapítványtól, Veszprém Megyei Naplótól és a Sümeg Városi Televíziótól.

Köszöntjük az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület tagjait, elnökségét, polgármestereket, önkormányzati képviselőket, civil szervezeteket, vállalkozókat, A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék védjegyeseket mind a 120 szervezetet, aki szavazati jogát a mai ülésen biztosította.

KÖSZÖNTŐK ÉS A TAGGYŰLÉS FONTOSABB ELEMEI

Köszöntőt mondott Dr. Rédei Zsolt az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület elnöke, Sövényházi Balázs Nemesvámos Község Polgármestere, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarai elnöki szerep várományosa illetve Fenyvesi Zoltán a Veszprém Megyei Közgyűlés Alelnöke.

Dr. Rédei Zsolt köszöntőjében kiemelte, hogy az Éltető az idei évben hazaért, otthonra lelt, hiszen sikerült megvásárolnia a Sümeg, Váralja u. 6. szám alatt lévő iroda épületét. Ennek a felújítása várhatóan a 2018-as esztendőben kezdődik el.

Sövényházi Balázs a fiatalok szerepét és a védjegy fontosságát emelte ki, jelezve, hogy „A Vidék Minősége – Éltető Balaton-felvidék” védjeggyel rendelkező alkotók és termelők bárhol megállják a helyüket a világban.

Fenyvesi Zoltán a Veszprém Megyei Közgyűlés Alelnöke szintén méltatta az Egyesület munkáját, s hangsúlyozta a turizmus fontosságát a régióban.

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesületnek a közgyűlés előtt 254 tagja volt. ebből rendes tag 204, pártoló 50. A közgyűlésen 6 új tag jelezte belépési szándékát, ebből 5 rendes 1 pártoló tag. Jelenleg 260 tagja van egyesületünknek.

Harta Annamária tájékoztatta a jelenlévőket a 2017. évi tevékenységekről, majd bemutatásra került az Egyesület új kisfilmje pályázati tanácsadás témakörben. Fontos megemlíteni, hogy ez év decemberében kiírásra kerülnek a Helyi LEADER Pályázati felhívások.

Szabados Zsuzsanna bemutatta az Egyesület 2018. évi munkatervét.

Személyi változások:

Szabados Zsuzsanna 2017. december 31-el családi okok miatt megválik munkaszervezet vezetői pozíciójától. Ezt a posztot 2018. január 1-től Harta Annamária jelenlegi projektmenedzser tölti majd be. Zsuzsa ezt követően szakértői tevékenységet végez majd az Egyesületnél.

Védjegyesek:

7 új védjegyes kapta meg a védjegyet az ünnepi taggyűlés alkalmával, ketten pedig kiegészítő minősítésben részesültek és kapták meg új termékeikre a védjegyet.

7 új védjegyes:

Élelmiszer előállítási területen:

Dr. Bisztray Dénesné Adrienn, Kalán Gréta – Mamka Lekvár, Koránné Schei Annamária

Vendéglátás területen:

Szabados Zsuzsanna – Baráth Tibor – ŐSHAZA Falusi Szálláshely, Zománc Balaton Kft. – Zománc Bisztrócska

Kézműves és Kisipari területen:

Ana-Maria Homann – AnA Naturfarm, Csernovicné Szabó Szilvia – EKKA Design

Kiegészítő minősítésben részesült:

Dávidné Kéri Márta – Magoskrémek, Mörk András – Mörk Pincészet