„Eladni a várost”


A nők vásárolnak. Ez egy jókora kereskedelmi közhely, de talán arra jó, hogy ezekben a hetekben, amikor még messze van a turisztikai szezon indulása egy kicsit elgondolkodjunk azon: nem lehetne-e Sümeg turisztikai kínálatát optimalizálni, még vonzóbbá tenni. Ahogy a szakzsargon mondja kiterjeszteni új célcsoportok felé.

Meggyőződésem, hogy Sümeg idegenforgalmi étlapja most túlságosan “fiús”, csihi-puhi, lovagi torna, lakoma, és ezek mind-mind a fő nevezetességhez, a várhoz kötődnek.

Rendben is van a dolog, hisz tudjuk, mindig történetet kell eladni. A Sümeg-sztori úgy jelenik meg, mint egy impozáns végvár története, amelyet soha nem foglalt el a török, dacol az idővel és az ellenséggel. Kitűnően szimulálja ezt a koncepciót az ismétlődő ostrom. A komplex turisztikai attrakció mögött végiggondolt tervezés áll.

Sümeg kulturális öröksége és turisztikai potenciálja ennél jóval gazdagabb és sokszínűbb.

1945-ig minden diák ismerte a Kisfaludy-Szegedy Róza románcot, és még mindig eléggé népszerű. Ők a világszerte rajongott angol regényírónők, Jane Austen és a Bronte-nővérek kortársai voltak. Ugyanolyan ruhákat viseltek, ugyanazokat a könyveket olvasták, bizony sokszor ugyanúgy is gondolkodtak.

Sümeg szülötte a legismertebb magyar divattervező, Zoób Kati. Ezen kívül a csodálatos vallási örökségben is van egy elem, a Mária kultusz, amely alapvetően a lehetséges női látogatókat szólítja meg.

Itt volna az idő ezekből az elemekből összerakni egy elsősorban nőknek szóló turisztikai étlapot.

Akkor elképzelhető volna, hogy a családok női tagjai – miután letudták férjeik és bátyjaik kedvteléseit –  rábírnák az egész társaságot, hogy lejöjjenek a városba, időt töltsenek és pénzt költsenek itt.

Nagyot jót tenne Sümegnek, ha sok ilyen döntés születne.

Bóra Zsolt