Darts nélkül elképzelhetetlen az életem!


SPORTHÍREK

Kovács Hunor, a Ramasetter Vince iskola 8. osztályos tanulója  a Veszprém Megyei Darts Sulimpia Döntője I. helyezettje.  Így vall hobbijáról:

DARTS NÉLKÜL ELKÉPZELHETETLEN AZ ÉLETEM!

A Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola 8. osztályos tanulója vagyok. Sok sportágat szeretek, de nálam a darts a favorit. Ebben az évben sikerült először eljutnom versenyekre, mert sajnos a közelben nincs egyesület, így sokáig nem tudtam nevezni, de itthon hobbiként már 3 éve hódolok a sportágnak.

Az egész egy téli este kezdődött, ültem a televízió előtt és kapcsolgattam, egyszer csak rátaláltam a dartsra, akkor egy világbajnoki mérkőzést közvetítettek. Elkezdtem nézni és nagyon megtetszett. Az elején még nem nagyon értettem a játék lényegét, de később ez teljesen megváltozott. Most már fejből tudom az összes kiszállót, ami olyan, mint a szorzótábla, csak jóval bonyolultabb. Ez azt jelenti, hogy O-170-ig kb. 340 számkombinációt kell tudni fejből automatikusan. Naponta két órát gyakorlok otthon. Viszonylag hamar elhasználódnak a nyilak, és a tábla élettartama is maximum 1 év, így kissé költséges sport. Rendszeresen követem a dartsot a televízióban és az interneten, mivel kizárólag innét tudom ellesni a finom mozdulatokat. Naponta ez is kb. 2 órát vesz igénybe, de ez számomra nem teher, sőt imádom! Fantasztikus érzés a Nagyokat látni. A kedvenc játékosom és egyben példaképem a fiatal holland, Michael Van Gerwen. A játéka egyszerűen lenyűgöző! Úgy dob, mint egy gép. A másik favoritom Phil Taylor, a világ első számú darts játékosa, 16-szoros világbajnok. A könyvét is olvastam, melynek címe Erőpróba. Ebben bemutatja visszatérését a csúcsra. A felkészüléseim során 4 táblát és több mint negyven nyilat használtam el eddig. Jelenleg Unicorn táblám van, mellyel nagyon meg vagyok elégedve, ugyanilyen táblával játszanak a világbajnokságon is. A nyilaim 22 grammos Harrows márkájúak. Mindenesetre a hobbim versenyzéssé vált, melyet, ha Isten is úgy akarja szeretném tovább folytatni. „Ez az a sport ahol a győzelem csak 1 milliméteren múlik!”