Betlehem kiállítás nyílt a Kisfaludy Emlékházban


Betlehem kiállítás nyílt a Kisfaludy Emlékházban

Térségi Betlehem kiállítást nyitottuk Advent első vasárnapján. A karácsonyi, mesés hangulatot idéző tárlat a közösségi összefogás szép példája, ahol hat településről, 19 alkotó, több mint ötven alkotása szerepel.

A rendezvény célja idén nem a verseny, nem a megmérettetés, egyszerűen a közös élmény, közös értékteremetés és a sümegi vagy Sümeg térségi hagyományok felidézése volt, mesélő tárgyakon keresztül.

A köszöntőt nagy örömünkre, Reisz Pál atya, a Ferences Rendház, Házfőnöke tartotta. Az atya a betlehemezés történetét elevenítette fel számunkra. Történetében Szent Ferenc elevenedett meg, aki ez első ember volt, aki megemlékezett először a Szent éjszaka eseményeiről. A Betlehemezés mint játék, népszokás, hozzásegíti az embereket, hogy saját szívükben is elkészítsék a jászolt, amelybe minden karácsonykor beleszülethet az isteni kisded. Ez a népszokás immár 800 éve kultúránk része, világszerte elemévé vált a templomok és a közterek karácsonyi programjainak, ahogyan ez a kiállítás is méltó módon mutatja.

A megnyitó után a Csabrendeki Általános Iskola kisdiákjai, Bábtáncoltató Betlehemes játékot mutattak be, Mógérné Molnár Ildikó vezetésével. A kis pásztorok és angyalok ünnepi hangulatot varázsoltak az Emlékház udvarára és meghittséget a falak közé.

A december 20-ig látogatható kiállításon természetes anyagokból, különböző technikákkal készített Betlehemeket, adventi- és karácsonyfadíszeket, koszorúkat, csodaszép, illatos mézeskalácsokat, gyertyákat, és hangulatos fotókat lehet megtekinteni, melyek híven tükrözik az erős, összetartó, alkotó közösségünket és a helyi értékeket.

Virtuális kiállításunk megtekinthető:

https://www.facebook.com/pg/KisfaludyEmlekhaz/photos/?tab=album&album_id=1883157425031898

 

Oszkai Réka