Beiktatták Veszprém megye új rendőrfőkapitányát


Ünnepi állománygyűlésen iktatták be Veszprém megye új rendőr főkapitányát. Március elsejei hatállyal dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok látja el ezt a megbízatást.

Parancsismertetéssel vette kezdetét az ünnepi állománygyűlés. Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere 2017. március 1-jei hatállyal a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé nevezte ki dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornokot. Az országos rendőrfőkapitány ez alkalomból nyújtotta át a miniszteri határozatot az új megyei rendőrfőkapitánynak.

A korábbi időszakban, Töreki Sándor rendőrfőkapitány távozását követően Anda György r. ezredes látta el a főkapitányság vezetését. Papp Károly kiválóan teljesített munkájáért tárgyjutalomban részesítette.

Ezt követően elődjétől vehette át a csapatzászlót az újonnan kinevezett megyei főkapitány.

Papp Károly országos főkapitány köszöntőjében kiemelte, hogy Tarcsa Csaba olyan megyei rendőri szerv vezetését veszi át, ahol magas színvonalú szakmai munka folyik. Éppen ezért a közélet, a társadalmi szereplők elvárásai is nagyok. Polgár- központúságot kért a vezetőtől, a szolgálati rend és fegyelem megkövetelését.

A dandártábornok úgy fogalmazott, hogy a Veszprém megyei lakosokért fog dolgozni, a szubjektív biztonságérzetük megteremtéséért.

Az ünnepi állománygyűlésen részt vett a Sümegi Rendőrörs parancsnoka is.

Az országos főkapitány kiemelte a rendőri szervek helytállását, melyet a határvédelemben tanúsítanak. A rendezvény végén pohárköszöntőjében Takács Szabolcs kormánymegbízott a Veszprém megyében működő szervezetek partnerségének fontosságát hangsúlyozta.