Badacsonyban Kisfaludy Sándorra emlékeztünk


Badacsonyban Kisfaludy Sándorra emlékeztünk

Verőfényes napsütéses őszi délután, indiánnyár, Balaton-part, gyönyörű környezet, irodalomszerető közönség, értékes program. Pár szóban így lehetne összefoglalni a Kisfaludy Sándor halálnak évfordulója alkalmából szervezett badacsonyi programot.

Ugyanis Badacsonyban is nagyon szépen ápolják a Kisfaludy emlékét. Helyi tradíció, hogy minden évben, október végén megemlékezést tartanak híres költőnkről, mely rendezvényre a sümegi kultuszápolók is mindig meghívást kapnak. Ennek a meghívásnak eleget téve kerekedtünk fel városunkból 11-en, hogy meglátogassuk a Kisfaludy-házat. Rendhagyó módon, idén a rendezvény témáját is mi vittük magunkkal.

A téma mi is lehetett volna más, mint a „Magyar Szüretelő Ének” és az „Örömóda” kapcsolata.

A rendezvény elején a badacsonyi Himfy Irodalmi Kör verses összeállítását hallgattuk meg. A téma ezúttal nem a szerelmi költészet volt, a közelgő nemzeti ünnep miatt inkább a hazafias érzelmek domináltak.

Az irodalmi verscsokor után Tóth Tamás, nyugalmazott polgármester elmesélte, hogy több éves kutató munka alapján kijelenthetjük, hogy nagy valószínűséggel Kisfaludy Sándor verse, a Badacsonyi Szüretelő Ének egykori dallamára épült Beethoven IX. szimfóniájának fináléja, az Örömóra, ami az Európai Unió mai himnusza. Sümeg szempontjából ez egy hatalmas felfedezés, amiről már évek óta beszélünk, de a feltevést kutatási eredményekkel megalapozni mostanra sikerült, így szélesebb körben is lehetőség nyílik bemutatnunk ezt a kuriózumot.

Miklósi-Sikes Csaba, nyugalmazott múzeumigazgató szőtte tovább a gondolatokat, a költő munkásságának, életfelfogásának és szemléletmódjának felidézésével színesítve a délutánt. Közösen visszarepültünk az időben, és elképzeltük, hogy milyen is lehetett a badacsonyi szüret, a kisnemesi élet, a szerelemmel átszőtt nyári-őszi délutánok a Balaton partján.

A program végén Iván Anna előadásában és Szűcs Tamás zenei kíséretével két gyönyörű népdal, valamint a várva várt Szüretelő Ének – Örömóda feldolgozás csendült fel, alátámasztva a feltevést, miszerint valóban ott a hasonlóság a két dallam között. A fülbemászó dallamok mindenkit elandalítottak, és a zene hallgatása közben jó érzéssel töltötte el a vendégeket, hogy a sümegi költő munkássága milyen komoly hatást gyakorolt – nemcsak a korára, de még máig is, nemzetközi szinten.

A rendezvény koszorúzással és kellemes beszélgetéssel, majd a Hotel Bonvino és a Kisfaludy-ház által szervezett uzsonnával zárult.

Köszönjük a meghívást a szervezőknek!

Oszkai Réka, Sümegi Kata