Az év civil együttműködőjének választották a Veszprém Megyei Védelmi Bizottságot


Az év civil együttműködőjének választották a Veszprém Megyei Védelmi Bizottságot

A rangos elismerést Takács Szabolcs, Veszprém megyei kormánymegbízott, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke vette át március 1-én, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság éves értékelő és feladatszabó értekezletén.

Az év civil együttműködője díjat 2012-ben alapította az MH KIKNYP parancsnoka. A szervezet minden évben egy-egy olyan katonai és civil szervezet munkáját köszöni meg és ismeri el, amely nagyban segítette a Parancsnokság tevékenységét.

Vanyur Tibor Attila ezredes átadja a díjat Takács Szabolcsnak

Kép forrása: MH KIKNYP

2017-ben a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság bizonyult érdemesnek az „Év civil együttműködője” díj átvételére. Takács Szabolcs nagy örömmel vette át a plakettet. Elárulta: a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elismerése különösen nagy eredmény, hiszen megyei védelmi bizottság először vehetett át civil együttműködői díjat.

A kormánymegbízott hisz abban, hogy az elvégzett munkának van csak látható és kézzelfogható eredménye. Tudom, hogy a Magyar Honvédség is hasonló elv szerint választotta bizottságunkat. – tette hozzá.

Hangsúlyozta: A Veszprém Megyei Védelmi Bizottság igyekezett minden segítséget és támogatást megadni a Parancsnokságnak, s ez a jövőben sem lesz másként. A veszprémi szervezet jelentős részt vállalt a toborzásban, a katonai állomány és az önkéntes tartalékosi állomány létszámának növelésében, emellett Veszprém megyében több alkalommal hajtott végre gyakorlatot a központi parancsnoksággal közösen.

Takács Szabolcs szerint a március 1-én átvett díj is igazolja a két szerv együttműködésének eredményességét.

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)