Az első arany a Vizes Vb-n


Az első arany a Vizes Vb-n

Katinka és Shane boldogsága a hatodik aranyéremmel

 

Világklasszis úszónőnk zsinórban már háromszor nyerte el a 200 méteres vegyesúszás aranyérmét és noha elmondása szerint nagyon le kellett nyugtatnia magát a medencébe ugrás előtt, később, az éremmel pózolva már csak felhőtlen öröm volt az arcán.

Talán mondani sem kell, de elképesztően nagy volt az érdeklődés a tegnap esti úszófutamokra, ezen belül is a 200 m vegyes döntőjére. Ebben a számban ugrott ugyanis medencébe Hosszú Katinka.

Hatalmas nyomás volt az úszónőn, és annak ellenére, hogy saját elmondása szerint egy kicsit megijedt, nem roppant össze a súly alatt és elsőként ért célba. A közönség persze magánkívül volt, Katinkát pedig talán nem láttuk még soha ennyire meghatva. Ahogyan később elmondta, számára ez a világbajnoki cím, itt Budapesten, többet ér, mint az olimpiai arany.

Az Iron Lady természetesen később sem feledkezett meg a rajongókról és megmutatta felhőtlen boldogságát immáron a hatodik világbajnoki aranyérmével együtt.