Adni jó…


Adni jó…

Generációk olvassák és imádják Szabó Magda, Kossuth- díjas író, költő műveit. Az Abigél, a Régimódi történet, vagy Az ajtó című regények írója idén ősszel lett volna 100 éves. Az Ő egyik örökérvényű gondolata jutott eszembe a cikk írása közben. „Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is.” Az írónő azon szerzők közé tartozik, akik korosztályok sokaságát hódították vissza az igazi irodalomhoz, az olvasáshoz, írásaival évről évre, könyvről könyvre új olvasókat tudott meghódítani. Ő így adott nekünk.

Az Emlékházunk valahogy vonzotta idén is azokat a jó embereket, akik szeretnek adni. Így, az adventi időszak közeledtével fontosnak tartom megemlékezni róluk is.

Nyár elején, a Múzeumok éjszakája rendezvényünk kapcsán Tót Endre neoavantgard művész ajánlotta fel nekünk egyik gyönyörű, fiatal kori alkotását, András Ferenc filmrendező pedig egyik filmjének kópiáját. Júliusban Balláné Lafleur Anna igazán megható módon ajándékozott meg minket két Kisfaludy kötettel. Dávoti Józsefné Marika néni szőtteseket, betlehemfigurákat, Szabó Erzsébet, Böbe néni gyönyörű csipkéket adományozott számunkra.

Októberben szerencsém volt megismerni egy kedves házaspárt, Kovács Istvánt és feleségét Juditot. Róluk azért írok bővebben, mert Ők ismeretlenül ajándékoztak nekünk. Egy közös ismerősünk, Hlatky Ferdinanda – aki mesélt a szakmai munkánkról – ajánlása hozta meg a bizalmukat. István és Jutka életútja igazán bámulatra méltó. Életük nagy részét Budapesten élték le. Ott dolgoztak, nevelték lányukat. Mikor a lányuk kirepült a családi fészekből, és közeledett feléjük a nyugdíjas életszakasz, gondoltak egyet – Költözzünk vidékre. Vissza a gyökerekhez. Sokszor halljuk ezt a „pestiektől”. A gondolatot tett követte és feladva a pesti életet, Somogy megyébe, Tengődre költöztek. De nem egy akármilyen házba, egy rési présházba, melyet maguk újítottak fel és rendeztek be saját készítésű bútorokkal. A gyönyörű otthonuk tele van könyvekkel, alkotásokkal, saját gyűjteményekkel. István bácsi és Jutka néni hatalmas bizalommal átadott számunkra egy 20 éve gyűjtögetett szalvéta kollekciót, kézimunka-és gyermekkönyveket.

A felajánlásukat és a többi kedves támogatók jó szívvel adott ajándékait, bízunk benne, hogy a legjobb módon tudjuk majd hasznosítani a látogatók örömére. Köszönjük szépen!

Oszkai Réka