A veszélyhelyzet alatti ellenőrzött bejelentés fogadását biztosító e-mail-címek és az ellenőrzött bejelentéssel kapcsolatos tájékoztatás


2020. május 18-án lép hatályba a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V. 8.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet).

A Korm. rendelet alapján az engedélyköteles tevékenység – a Korm. rendelet szerinti kivételekkel – engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül, az ellenőrzött bejelentéstől számított nyolc napon belül közölt értesítés közlését követően végezhető – a tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályi feltételek fennállása esetén – az engedélyre jogszabályban meghatározott hatályossági időtartam alatt.

A Korm. rendelet alkalmazásában – az engedély megnevezéssel bíró határozaton túlmenően – engedély valamennyi olyan – hatósági jóváhagyásról, hozzájárulásról, elismerésről szóló – határozat, amely az ügyfél számára valamely tevékenység végzését lehetővé teszi, vagy részére valamely jog gyakorlását biztosítja.

A Korm. rendelet hatálya nem terjed ki:

  1. Anyakönyvi engedélyezésre
  2. Határrendészeti engedélyezésekre
  3. Jármű műszaki vizsga, honosítás, eredetvizsgálat, jármű átalakításának engedélyezésére; polgári légiközlekedési és katonai légügyi, vasúti és egyéb útügyi ügyekre
  4. Harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásának nem összevont kérelmezési eljárás alapján történő engedélyezésére
  5. A Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari és kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléséről, valamint a területi mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságokról szóló 365/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó engedélyezési eljárásokra
  6. Vezetékjog engedélyezésére (villamoshálózatok építése)
  7. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény IV/A. Fejezete szerinti ügyek, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított beruházásokkal összefüggő engedélyezési eljárásokra
  8. Kisajátítási eljárásokra, kisajátítást megelőző előmunkálati engedélyezési eljárásokra, bányaszolgalmi ügyekre, valamint útlejegyzésre és korlátozásra, kártalanításra irányuló ügyekre
  9. Külföldiek ingatlanszerzésének engedélyezésére
  10. Földügyi és földforgalmi eljárásokra
  11. Erdő igénybevételével összefüggő ügyekre
  12. Termőföld más célú hasznosításával összefüggő eljárásokra
  13. Fertőző állatbetegség gyanúja vagy annak megállapítása esetén szükséges engedélyezési eljárásokra
  14. Gyámügyi és gyermekvédelmi eljárások, egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerhatósági engedélyezésekre
  15. Megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szóló törvény szerinti minősítési eljárásokra
  16. Bányászati igazgatással összefüggő engedélyezési eljárásokra
  17. Veszélyes hulladékkal és szennyvíziszappal kapcsolatos tevékenységek engedélyezése, védett állat- és növényfajokkal összefüggő engedélyezési eljárásokra
  18. Köznevelési nyilvántartásbavételi és engedélyezési eljárásokra
  19. Azokra az ügyekre, amelyekben a kérelmezett jog Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségei, valamint az Európai Unió kötelező jogi aktusai alapján kizárólag engedéllyel gyakorolható
  20. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.). 8. § (1) bekezdése szerinti eljárásokra
  21. Azokra az ügyekre, amelyekben jogosultság mértékének meghatározása szükséges, oly módon, hogy az ügy érdemében a hatóság mérlegelési jogkörrel rendelkezik
  22. A hatósági bizonyítvánnyal, igazolvánnyal és nyilvántartással összefüggő ügyekre
  23. Azokra az ügyekre, amelyekben jogszabály hatósági szerződés kötését teszi lehetővé vagy kötelezővé.
Az ellenőrzött bejelentés elektronikus úton tehető meg. Elektronikus úton megtett bejelentésnek minősül a Korm. rendelet tekintetében az ügyfélkapu útján, elektronikus űrlap útján, általános célú elektronikus kérelem űrlap szolgáltatás (e-papír) útján valamint e-mail útján megtett bejelentés is.
Ha jogszabály az Ákr. szerinti kérelemre induló eljárásban a kérelem benyújtására kizárólag elektronikus űrlap formátumban való benyújtást engedélyez, a bejelentésre is ezen az úton kerülhet sor.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy joghatályos ellenőrzött bejelentés csak 2020. május 18-tól tehető.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal az ellenőrzött bejelentések fogadására az alábbi e-mail címeket biztosítja, amely a beérkező ellenőrzött bejelentésről az ügyfél részére automatikus elektronikus visszaigazolást küld:

 
Veszprém Megyei Kormányhivatal bejelentes@veszprem.gov.hu
Ajkai Járási Hivatal bejelentes.ajkajaras@veszprem.gov.hu
Balatonalmádi Járási Hivatal bejelentes.balatonalmadijaras@veszprem.gov.hu
Balatonfüredi Járási Hivatal bejelentes.balatonfuredjaras@veszprem.gov.hu
Devecseri Járási Hivatal bejelentes.devecserjaras@veszprem.gov.hu
Pápai Járási Hivatal bejelentes.papajaras@veszprem.gov.hu
Sümegi Járási Hivatal bejelentes.sumegjaras@veszprem.gov.hu
Tapolcai Járási Hivatal bejelentes.tapolcajaras@veszprem.gov.hu
Várpalotai Járási Hivatal bejelentes.varpalotajaras@veszprem.gov.hu
Veszprémi Járási Hivatal bejelentes.veszpremjaras@veszprem.gov.hu
Zirci Járási Hivatal bejelentes.zircjaras@veszprem.gov.hu
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

(Veszprém Megyei Kormányhivatal)