A Püspöki Palota újra várja látogatóit!


A Püspöki Palota újra várja látogatóit!

A Kastélyprogram keretein belül hamarosan megújuló Sümegi Püspöki Palota, június 27-től újra látogatható. Az elnyert pályázat kikötésének megfelelően a Palota visszakerült a Magyar Állam tulajdonába, azon belül a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft gondozásába. Az új fenntartó úgy gondolta, hogy bár a felújítás hamarosan megindul, addig se legyenek az épület gyönyörű kapuszárnyai zárva a turisták előtt. Az épület kiürítése folyamatos, ezért a látogatók csupán két helyszínt látogathatnak, ebben a szezonban; a Sümeg Város tulajdonát képező és Magyarországon egyedül álló Nyolcak gyűjteményt rejtő alsó folyosót és a Szent Márton kápolnát.

A Nyolcak művészcsoport szinte valamennyi tagja – azaz Kernstok Károly, Berény Róbert, Márffy Ödön, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Orbán Dezső, Tihanyi Lajos és Pór Bertalan is – hosszabb-rövidebb ideig Párizsban, a korabeli kulturális élet központjában élt és alkotott, melynek művészeti légköre döntő befolyást gyakorolt a fiatal festőkre. 1911-es második kiállításuktól nevezték magukat a csoport tagjairól Nyolcaknak. Bár csak három közös kiállításuk valósult meg 1909 és 1912 között, a Cézanne, a francia fauve-ok, köztük Matisse hatása alatt alkotó, fiatal festők jelentős szerepet játszottak magyar festészet 20. századi történetében. Azt a szerepet töltötték be, mint az irodalomban a Nyugat folyóirat írói, vagy a zenében Bartók Béla és Kodály Zoltán.

A Püspöki Palota kápolnáját Szent Mártonnak, Biró püspök névadó szentjének szentelték. A folyosón található tablók és képek Szent Márton életéről, és kultuszáról mesélnek. A kápolna falait márvány hatását keltő festéssel díszített pilaszterek és olajképek díszítik. Utóbbiak Szent Márton életéből vett jeleneteket elevenítenek fel. A kápolna mennyezetét Antonio Orsatti által készített stukkókkal körülvett barokk falfreskó díszíti. A falképek a szent földi életéről meséltek. A két pilaszter által közrefogott oltárkép Szent Istvánt ábrázolja, amint a magyar Szent Koronát Máriának ajánlja. Vogl Gergely óbudai festőmester alkotása.

Az idei látogatás remélhetőleg felkelti az érdeklődést az épület iránt és a vendégek visszatérnek a felújítás végeztével, hogy a jelenleg még elzárt részeket is felfedezhessék.

A Palota nyitva tartása:

Kedd-szombatig 9:00 – 17:00

Belépőjegyek:

Támogatói jegy (egységes): 400,- Ft

Családi jegy: 600,- Ft