Radetzky Akadémia


Sümegen került sor a Radetzky huszárok Akadémiájára az elmúlt hétvégén. Mintegy negyed évszázada működik ez a továbbképző rendszer, melynek célja, hogy a gyakorló huszárok átfogó ismereteket kapjanak a színvonalas hagyományőrzéshez. A programnak a váristálló adott helyet.

A három napos program huszáros jó hangulattal indult. Mintegy 50 résztvevője volt idén is az Akadémiának. Rendszeresen részt vesznek ezen a sümegi rendezvényen a házigazda és Balaton-felvidéki Radetzky huszárok, a fehérvári, kecskeméti hagyományőrzők, a budapesti Mátyás huszárok, akik mind a huszárszövetség tagjai. Jónéhányan a szovátai testvérvárosból érkeztek. Történelmi bemutatók, előadások zajlottak neves történészekkel, valamint lovaglástechnikai előadásokra került sor. Gyakorolhatták a lovas harcmodort, az alaki mozgásokat, terep gyakorlatokat.

Ezelőtt 22 éve gondolták ki a hagyományőrzők, hogy minden télen tartsanak egy szellemi továbbképzést. Ilyenkor megtartják az éves közgyűlést is, valamint előadásokat hallgatnak meg – mondta a Radetzky Huszáregyesület elnöke, Capári Róbert.

Az első napon egy könyvbemutatóra került sor. Szurmay Sándort, a Monarchia hadvezérét ismerhették meg a köteten keresztül a jelenlévők. A Mátyásföldi huszárcsapat vezére, Serf András Sümegen kezdte huszárkarrierjét, mintegy 2 és fél évtizeddel ezelőtt. Ő mesélt Szurmayról, a családi kapcsolatokról. Jelen volt a kötet szerzője, M. Tóth György is, aki egy előadás keretében ismertette a történelmi vonatkozásokat, Szurmay Sándor nagyságát.

A következő napokon is folytatódtak az ehhez hasonló történelmi témájú előadások. Igazi szellemi feltöltődés volt a sümegi hétvége magyarságtudatból, hazaszeretetből, hagyományőrzésből. Mindez a barátság és bajtársiasság jegyében.