Április


Bővelkedett ez a hónap, április, olyan eseményekben, melyek fontosak, meghatározóak településünk, térségünk előrehaladását és egész magyar nemzetünk sorsát illetően – így összegezte Végh László, Sümeg város polgármestere a negyedik hónapban történteket. Gondolataiból idézünk:

* Megtörtént a sümegi szakképzés elindításának első lépése, ünnepélyesen átadásra került munkaterületként a Kossuth Lajos utca 2. szám alatti épület.

Örülök, hogy Sümeg város polgármestere lehetek ezekben a történelmi időkben. Mi, a 2014-es önkormányzati választás idején azt a programot hirdettük meg, hogy Sümegnek fejlődnie kell. Ennek két fő iránya van: a gazdaság fejlődése, ezen belül az ipar és az idegenforgalom fejlesztése és az oktatás. Ezen a téren sok előrelépés történt, hiszen szeptember óta már működik a közösségi főiskolánk. Jelenleg pedig azon dolgozunk, hogy a szakképzést is megvalósítsuk a városban, ez fontos stratégiai célunk. Elsősorban azért, hogy a város megtartó erejét ezzel is növeljük. Nemcsak munkahelyeket kell teremtenünk, hanem a felnövekvő nemzedéknek egyre több lehetőséget kell biztosítanunk. Nagy igény mutatkozott erre a képzésre, hiszen hiányzik a szakképzett munkaerő. 2015-ben kezdtünk el ezen dolgozni, előkészíteni, s most valóra válhatnak elképzeléseink: a Pápai Szakképzési Centrum együttműködésével és kormányzati segítséggel valósulhat meg a sümegi szakképzés. Szeptembertől minimum egy osztállyal elindul az oktatás, és akkor elmondhatjuk, hogy Sümegen a bölcsődétől a főiskoláig mindenféle oktatási forma megtalálható. Ez nemcsak a helybelieknek jó, nemcsak a térségbelieknek öröm, büszkeség és lehetőség – ezzel Sümeg vonzási potenciálja nő meg és reménykedhetünk abban, hogy ez hosszú távon virágzó lesz.

Az épület felújítása elkezdődött, augusztus végére kialakítják az oktatási tereket.

 

*Április 5-én átadásra került a sümegiek régi álma, legújabb büszkesége: a Sümegi Tanuszoda.

A tanuszodát nagyon várta mindenki. Hadd osszam meg személyes élményemet is: édesapám – aki sajnos már nem lehet köztünk-, tavaly a 10 órás mise után mindig azt kérte, nézzük meg, mi változott, mennyit haladt az építkezés egy-egy hét alatt. Jól tudom, ezzel így volt a sümegi emberek nagy része.

A tanuszoda kilóg a sorból, a többi beruházás közül. Jelentősége hatalmas. Mint nevében is hordozza, elsősorban az oktatást fogja szolgálni. Nemcsak a sümegi gyerekek tanulhatnak itt úszni, hanem a járás településeiről is idejáratják majd a fiatalokat. Várhatóan 7-800 diák járhat ide úszni szeptembertől, az új tanév kezdetétől. Természtesen a sümegi emberek igényeit is ki fogja szolgálni, hiszen délutánonként 4 óra után, hétvégén és az iskolai szünetekben várja majd a sportolni, kikapcsolódni vágyókat.

Örülök annak, hogy ez az uszoda egy kormányprogram részeként valósult meg. Nagyon hálás vagyok kormányunknak, hogy elindította ezt is, nemsokára pedig le fogjuk tenni az alapkövét a kézilabda munkacsarnokunknak is. Szerencsére ez az ország most olyan gazdasági mutatókkal bír, hogy jut pénz saját állami finanszírozásból ezekre a beruházásokra, így tud fejlődni a vidék.

Az elmúlt 3 – 3 és fél év megmutatta, hogy ha a helyi emberekben van akarat, vágy, együttműködési készség, és felismerik azt, hogy az ország fejlődik, és ebbe integrálódni kell, akkor ilyen hatalmas lehetőségek nyílnak meg. Biztos vagyok abban – sőt én már látom is-, hogy 2019-re Sümeg igazi ékköve lesz a dunántúli térségnek, és ezen már nemcsak az idegenforgalmat, a turizmust értem, hanem azt is, hogy olyan infrastruktúra, intézmények állnak az emberek rendelkezésére, mint bármely nagyvárosban. Amellett pedig most már a munkanélküliségi mutatók is javulnak. Remélem, Sümegen mindenki fog dolgozni, aki akar. Az emberek jó körülmények között élhetnek itt, egy gyönyörűen fejlődő városban, amit megirigyelhetnek nagyon sokan.

A Sümegi Tanuszoda szimbolikus jelentőségű. A kezdete Sümeg új korszakának.

*Április 8-án lezajlott a parlamenti választás.

Nagyon elégedett vagyok a választás eredményével. Különösen azért, mert Sümegen kifejezetten magas volt a részvétel, hoztuk az országos átlagot. A 3. számú választókerületben toronymagasan – a FIDESZ­-KDNP szemszögéből nézve – a legjobb eredmények születtek. Sümegen és a sümegi járásban mintegy 70 % részvétel mellett 60-61 %-os arányban szavaztak az állampolgárok Fenyvesi Zoltánra és hasonló arányban a FIDESZ-KDNP-re.

Nagyon sokat várok attól, hogy az elkövetkező négy évben kormánypárti képviselője lesz térségünknek. Fenyvesi Zoltán eddig is sokat segített nekünk, az ő hozzáállása nagyon sokat számított a megyénél. Valóban átérezte annak a súlyát, hogy egy képviselőnek mi a feladata: pártállástól függetlenül segítse a településeket. Ez nem minden esetben volt így, voltak, akik elsősorban a pártpolitika által voltak vezérelve. Sokszor elmondtam az elmúlt három évben, hogy egy országgyűlési képviselő tartozhat bármely párthoz, attól még lehet vele együttműködni polgármesterként. A mi esetünkben ez nem működött, és úgy érzem, ez nem rajtam múlott. Mostantól azonban egy új korszak kezdődik, ez az együttműködés megvalósul. Biztos vagyok benne, hogy Fenyvesi Zoltán kiépíti szakmai kapcsolatait a parlamentben is, és ez minden bizonnyal segítséget jelent majd nekünk is. Ráadásul kiválóan ismeri a problémáinkat, gondjainkat, tudja, mely területen szeretnénk még tovább fejlődni.

Köszönöm a választópolgároknak a helyes döntést, amit nagy többségük meghozott a szavazófülkékben. Úgy érzem, a sümegi és a járásban élők átérezték a döntés súlyát.

 

Tisztelt Olvasók!

Önök között minden bizonnyal sokan Édesanyák, Nagymamák, Dédnagymamák. Engedjék meg, hogy néhány nappal Anyák Napja előtt én köszöntsem Önöket elsőként ebből az alkalomból. S mivel virágot nem nyújthatok át így lapunkon keresztül – bár szívem szerint azt tenném, mert a köszönet és a hála virágainál nincs szebb a világon -, egy idézettel, egy imával köszöntök minden Édesanyát, akik városunkban élnek, köztük az enyémet is:

Mennyei jó Atyám, őriző pásztorom,
Kelő nap fényénél hozzád fohászkodom.
Függeszd őrző szemed édes jó anyámra,
Hints áldást fejére, a lába nyomára.