Milliárdokról dönthetünk



SAJTÓKÖZLEMÉNY


 

  1. május 9.

Milliárdokról dönthetünk

Gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják a legtöbben adójuk 1+1 százalékát. A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint az egyházak és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre érvényes felajánlás tehető.

A személyijövedelemadó-bevallás mellett az idén is mindenki szabadon rendelkezhet befizetett adója 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.

A rendelkezőnyilatkozat akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a benyújtható a NAV-hoz a „18EGYSZA” lapon május 20-áig. Az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltő programjával lehet.

A tavaly tett, valamely bevett egyház számára adott formailag érvényes nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal  nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Az adózók az 1+1 százalékról rendelkező nyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti a NAV. Az adatkezelési hozzájárulás és az adatok feltüntetése a rendelkező nyilatkozaton önkéntes, nem feltétele az érvényes rendelkezésnek.

  Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóság

 


NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága, e-mail: veszpremavig@nav.gov.hu
Honlap: http://nav.gov.hu ­ Video FTP server: http://media.nav.gov.hu/media
Keressen minket a Facebookon is! https://www.facebook.com/NAVprofil