„FUT AZ OVI” JÓTÉKONYSÁGI FUTÁS AZ ÓVODÁÉRT


A program 2018. május 12-én a Zsófia napok keretében került megrendezésre. Az ötletadó és a főszervező Zsigmond Péter szülő volt. A szülői szervezet tagjai és az óvoda dolgozói is lelkesen támogatták a kezdeményezést, így hagyományteremtő szándékkal megvalósult az I. „Fut az ovi” elnevezésű rendezvény.  A program célja az intézmény támogatásán kívül, a mozgás népszerűsítése, fontosságának hangsúlyozása, az óvoda és a család kapcsolatának erősítése és a közösségépítés volt.

A szervezők alapos, körültekintő munkájuk során figyeltek arra, hogy minden korosztálynak lehetősége legyen a versenybe benevezni. A legkisebbek, az óvodás korosztály részére 350 m-es pályát, az iskolás korosztály, ill. a felnőttek részére az 1500 m-es futamot kínáltak. Meglepetés volt számunkra, hogy óvodásaink közül is többen nagyon jó eredménnyel értek célba erről a pályáról. A rendszeres edzésben levő felnőttek és gyermekek, ki-ki kedve és ereje szerint, az 5,6 km és a 10 km között választhatott. A versenyzők jókedvűen tették meg a kilométereket élvezve a mozgás örömét, a jó időt és a táj szépségét.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a sümegi futók közül is többen részt vettek a rendezvényen és nagyon jó eredményeket értek el. Az óvoda dolgozói, a szülők, önkéntesek a gimnáziumból és óvodán kívüli személyek is szívesen vállaltak feladatot az irányító és a frissítő pontokon.  A vidékről érkező versenyzőktől is elismerő véleményeket hallottunk a pályával, a szervezéssel és természetesen a tájjal kapcsolatosan. Sokan jelezték, hogy a következő évben is szívesen jönnének. Gratulálunk a futóknak a teljesítményükhöz, a továbbiakban sok sikert és jó egészséget kívánunk nekik! 

Köszönöm szépen minden szervezőnek, segítőnek a kitartó és áldozatos munkát, a futóknak a részvételt és a támogatást.   A rendezvényt támogatóknak tisztelettel megköszönöm a felajánlásokat.

Ismét tanúi lehettünk egy széleskörű városi összefogásnak, köszönet érte!

Hujber Jánosné
óvodavezető

 


A KOMPANIK ZSÓFIA ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE

DOLGOZÓI, GYERMEKEI ÉS SZÜLŐI SZERVEZETE NEVÉBEN

EZÚTON MONDUNK KÖSZÖNETET A „FUT AZ ÓVI”PROGRAMRA FELAJÁNLOTT TÁMOGATÁSOKÉRT.

A TÁMOGATÓKNAK JÓ EGÉSZSÉGET, ÉS SOK SIKERT KÍVÁNUNK!

 

ASZÓDINÉ NÉMETH ZSUZSANNA                                  HUJBER JÁNOSNÉ

SZÜLŐI SZERVEZET ELNÖKE                                        ÓVODAVEZETŐ

 

 


  • ÁRKÁD BOCSKOR

  • DANO –HÚS KFT.

  • DÖMÖTÖR ZSOLT

  • EURO PONT ABC

  • FÓKUSZ

  • GA DESING

  • GRÓTI PÉKSÉG

  • GYEREKEK

  • HI-GEM PÁLINKAFŐZDE

  • IGNIPLUS BT.

  • KASZAP ISTVÁN

  • KOVÁRCZI ERIKA

  • KOVÁCS MIHÁLY

  • KÖZSZOLGÁLATÓ KFT.

  • MAGYAR  MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT

  • MOZSDÉNYI GÁBOR

  • ÓVODA DOLGOZÓI

  • SARVALY ZRT.

  • SÜMEG RENDŐRŐRS

  • SÜMEG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÜMEG MENTŐÁLLOMÁS

  • SZÜLŐI SZERVEZET

  • SZÜLŐK

  • TESCO GLOBAL ZRT.

  • TRIOLIT KFT.

  • ZSIGMOND TRANS