130 éves a Sümegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület


Az önkéntes tűzoltók jubileumi születésnapja és a franciaországi Ligny-en-Barrois-ből kapott tűzoltó autó megérkezése szolgált arra, hogy a testvértelepülési delegációkkal együtt ünnepeljenek a szüreti programhoz kapcsolódóan a város tűzoltói.

Néhány hónappal ezelőtti a hír, hogy a sümegi tűzoltók francia bajtársaiktól ajándékba kaptak egy tűzoltóautót, melyet elsősorban a hegyi mentések során tudnak majd használni. Hosszú és rögös volt az út, melynek révén hazajutott a gépjármű, sokak áldozatos munkája és nem kis anyagi ráfordítás vált szükségessé, de a végeredmény az, hogy már a sümegi szervezetet erősíti az autó. 

A Kisfaludy Szüret programjaihoz kapcsolódóan a Hétvezér téren ünnepélyes keretek között a nagyközönség is megcsodálhatta az ajándékba kapott, teljesen működőképes gépjárművet. 

Végh László polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy erre az ünnepre mindenképpen úgy szerettek volna sort keríteni, hogy a németországi és lengyel testvérvárosi küldöttségek is jelen legyenek. Határokon átívelő barátság köti össze a szervezeteket, a testvérvárosi kapcsolatok fő fenntartói is elsősorban a tűzoltók. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a táborozások és a folyamatosan megszervezett versenyek. Köszönetét fejezte ki a város tűzoltóinak, az önkénteseknek egyaránt a város biztonsága érdekében végzett tevékenységükért. 

Dányi Béla dandártábornok azt hangsúlyozta a jeles ünnepen, hogy a 130 év egy szervezet életében hatalmas szám, olyan út, amely azt igazolja, Sümegen magas a biztonság iránti vágy, s ezt mi sem igazolja jobban, mint a vár.  Elmondta, több forrásból támogatja a magyar kormány pályázat útján az önkéntes szervezeteket, amelyet tűzoltótechnikai eszközök fejlesztésére, működési költségekre, képzésekre fordítanak. Mindemellett nagy jelentősége van annak, hogy baráti segítség is érkezett Franciaországból a gépjármű formájában. 

Molnár Gábor, az egyesület elnöke köszönetét fejezte ki mindenkinek, akik segítették az autó hazahozatala körüli teendőket, valamint a kerek évforduló ünnepélyessé tételét, nem utolsósorban pedig a bajtársak áldozatos munkáját. Emléktárgyat nyújtott át Franyó Dánielnek, Gyalog Lászlónak, Hujber Dánielnek, Illés Máténak, Klippel Ákosnak, Sebestyénné Erdélyi Zsuzsannának, Stefanics Norbertnek és Stefanics Róbertnek.

 Az új célkitűzés is megszületett, miszerint az új autónak garázst is kell építeni. Bízva elhivatottságukban és együttműködési képességeikben, minden bizonnyal meg is tudják valósítani!