Tót Endre Sümegen


Tavaly május óta folyamatosan tartjuk a kapcsolatot Tót Endre, Kossuth-díjas neoavantgárd művészünkkel. A személyes találkozások és heti szintű levelezések során egy értékes barátság alakult ki közünk. A barátságunk alapja Sümeg és a művészet szeretete, a közösségi akciók fontossága, a korkülönbség ellenére is meglévő közös szemlélet. Részemről természetesen egy hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen emberi ember, egy világhírű művész bizalmába fogadott, ajándék az, hogy értjük egymást. Március végén hat napot töltött Sümegen Endre. Pihenni, feltöltődni és egy újabb projektötletét átbeszélni, továbbgondolni érkezett hozzánk. Szerencsénk volt több délutáni is vele tölteni a Kisfaludy Emlékház falai között vagy a városban sétálva, beszélgetni, ötletelni. Öröm volt hallgatni a történeteit, emlékeit.

Projektötlete a „Közkéhez” kapcsolódik, melyet izgalommal teli várakozással mutatott be Végh Lászlónak, városunk polgármesterének. Polgármester úr nagy örömmel támogatta a projektet, melynek már az időpontját is megtaláltuk, július 27. a Jakab napi rendezvény péntekén újra örömtáblát avatunk.

Tót Endre örömötlete:

Gyermekkoromban annyi rejtélyes dolog történt, ill. létezett Sümegen, ami titokzatos borzongással töltötte el gyermeki lelkem. Az 1gyik nagy misztérium a Közke volt. Közkének már a hangzása is álmodozásra késztetett. Soha nem mertem átmenni rajta,valami édes szorongás visszatartott, hogy megismerjem. Amikor már elmúltam 80 éves, „bátorkodtam“ átmenni rajta, Rékával, most már ÖRÖMMEL. Már is meg van a második örömtáblám ideája a szülővárosomnak:

ÖRÜLÖK, HA

ÁTMEGYEK A KÖZKÉN

Tót Endre

 

A programot szeretnék egy közösségi akcióvá emelni. A Közke a sümegiek számára is a gyermekkort, a félelmet az ismeretlentől, a belépést egy másik világba jelképezi. A gyermekkori félelmek legyőzése után a kamaszkori titkos találkozások, randevúk helyét. Ennek a “misztikus időtlenségnek” és a “találkozásoknak” szeretnénk mementót állítani az örömtáblákkal és egy lakatfallal.

Oszkai Réka

 


 

Avassunk együtt ÖRÖMMEL!

Közös rendezvényszervezésre hívjuk a sümegi Közkéhez valamilyen módon kötődő Emlékezőket.

Legyen az egy rövid vagy hosszú történet, személyes- akár gyermekkori emlék vagy gondolat, haiku, vers, érzés, régi vagy új fotó, rajz, festmény….

Azt szeretnénk, ha a felhívás gondolatisága megindítaná az emlékezők fantáziáját, szárnyra kelnének az ötletek, emlékek és sok-sok anyag érkezne be hozzánk, a Kisfaludy Emlékházba személyesen vagy elektronikusan a kisfaludyemlekhaz@gmail.com címre. Beküldési határidő: 2018. július 25. szerda.

ÖRÖMMEL fogadunk mindent!

A beérkezett tartalmakból egy random köztéri kiállítást tervezünk megvalósítani a Közkénnél az avató időpontjában.

Az avatóhoz kapcsolt ideáink: kapocs, kötés, múlt, idő, időtlenség, misztikum, találkozások, szeretet, szerelem, barátság, elengedés, generációk…

Kisfaludy Emlékház csapata