Összegzés a Sümegi Települési Értéktár Bizottság idei I. félévi tevékenységéről


2012április 2-i ülésén fogadta el az Országgyűlés a Magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt (továbbiakban: hungarikum törvény). Megalkotásának célja az országos és helyi értékek tudatosítása, számbavétele és védelmének biztosítása volt. A jogszabály az önkormányzatokra kötelező feladatot nem rótt, csupán lehetőségként ajánlotta a helyi (települési) értéktárak létrehozását, amely a megyei, az országos és a külhoni értéktárakkal együtt képezne egységes egészet.

A hungarikum törvény, továbbá az annak végrehajtásaként elfogadott 114/2013.(IV. 16.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően a Képviselő-testület 2014-ben létrehozta a Települési Értéktár Bizottságot, majd annak működését, összetételét felülvizsgálva idén, a 6/2019.(I. 30.) határozatával új tagok megbízatásáról döntött az alábbiak szerint:

 

TAG Képviselt szervezet
Egly Márk Ramassetter-díjas lokálpatrióta
Harta Annamária Éltető Balaton-felvidékért Egyesület
id Tóth Tamás Nyugalmazott polgármester, PÖK elnök
Oszkai Réka Kisfaludy Emlékház
Sümegi Kata Sümeg és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.
Varga István Károlyné Bakos Margit Nyugalmazott igazgató
Farkas Béla Sümeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke

 

A Bizottság ez idáig 3 alkalommal ülésezett. Alakuló ülését március 12-én tartotta. Ennek keretében történt döntés a tisztségviselőkről, a Bizottság elnökének Oszkai Rékát, elnökhelyettesnek pedig Sümegi Kata tagot választotta meg.

Az ülésen a tagok egyeztették a Bizottság működési formájának kialakítását, az ülések összehívásának rendjét, és a döntési szempontokat.

 

A Bizottság az április 3-ai ülésén fogadta el a szervezeti rendjét tartalmazó ügyrendjét. E szerint a Bizottság döntései és a nyilvántartott értékek adatai Sümeg Város Önkormányzata honlapján, a Sümegi Értéktár menüben kerülnek közzétételre.

Tekintve, hogy több felvételi javaslat személyek életútját tartalmazza, akik adott esetben több értékhez is köthetők, illetve egy-egy értéken belül több személy munkásságát is ki lehet emelni, így a Bizottság tagjai abban foglaltak állást, hogy a Települési Értéktárat több kategóriára osztva kell szemléltetni. Ennek megfelelően az Értéktár a helyi értékek bemutatásából (rövid leírás, ajánlás, linkek, fotók) és az értékekhez kapcsolt személyek munkásságát tartalmazó arcképcsarnokból tevődik össze. Így érhetők majd el a településen fellelhető nemzeti értékeink megjelenítése a honlapon.

Emellett a helyi értékeket bemutató anyagok a helyben működő könyvtár helytörténeti gyűjteményében is helyet kapnak.

 

A Települési Értéktárba felvett, és a Bizottság által továbbdelegált értékekről a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Veszprém Megyei Értéktár Bizottsága  augusztus 22-ei ülésén döntött.

 

További terveink:

Október hónapban tervezzük a következő Bizottsági ülést. Az ülésen áttekintjük a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság által megküldött hiánypótlási javaslatokat és reagálunk.

Továbbá elbíráljuk az új javaslatokat.

Ősszel tervezzük a települési és megyei értékek bemutatását összeállítani a honlapra (rövid leírás, ajánlás, linkek, fotók) és az értékekhez kapcsolt személyek munkásságát tartalmazó Arcképcsarnokot is feltölteni információval.

Oszkai Réka

Sümegi Települési Értéktár Bizottság

elnöke

 

mellékletek: 

1. sz. melléklet beszámolóhoz (1) 

3. sz. melléklet beszámolóhoz